2010. február 15., hétfő

Coming out


Aki ismeri, az lapozzon. Aki nem, s érdekli, lejjebb megleli a fenti mondat magyarázatát.

Lassúdad felvezetés, biográfia-függőknek

Ezt most kihagyom, pedig egy coming out fontos része lenne a gyermekkor taglalása. Nem emlékszem váratlan fordulatokra, traumahelyzetekre, élveztem a gyerekkorom. Tömeges érdeklődés esetén majd egy másik postban. Inkább nézzétek meg a címadó videót.


Aki még nem aludt el, az most, a nehéz tejszínhab után megeheti a cseresznyét:

Coming out:  I <3 brown paper

technikával 1998-ban találkoztam. Akkoriban egy francia gyökerű világcég dán leányvállalatának magyar unokájánál, Budapesten dolgoztam. Afféle informatikai luxusprostik voltunk: bődületesen drága, pl. a NASA és a NY Stock Exchange által is használt  Tandem számítógépeket programoztunk az 1959-ben született, '74-ben komolyabb szépészeti műtéten átesett COBOL programnyelven. Ezt a perverziót a bankok még most is jól megfizetik.
Az előző sikeres üzleti évet záró, '98-as ajándék tanulmányi utunkon,  a királyi palota bemutatása és Nobel-díj átadási vacsora közt, de még mielőtt börtönbe zártak volna minket, Stockholmban megtartották az első brown paper session-ünket. A csúcshardveres megoldásokban, verziómenedzselő és  prezentációs technológiákban térdig járó, véres rénszarvassztéktől és kilós lazacszeletektől fáradt csapatot teljesen felvillanyozta ez a pofonegyszerű, hatékony brainstorming (ötletroham?) eszköz. Nem ismertük, pedig van, ahol szinte általános iskolai tananyag. Persze a kreativitást igénylő csapatépítő játékok, a kígyók a páncélszekrényben, vaklabirintus, satöbbi is jók voltak, de ilyesmit biztos sokan csináltatok, és nem  is tartoznak ide.
Nem volt szó copyright-ról, így hát most nektek ingyen leírom a velejét. A kis titkokat majd emelt díjas SMS-ben, vagy egynapos überdrága tanfolyamon osztom meg, csak még nem találtam ki a korrekt módszert :)

Brown Paper  — Csomagolt ötletroham

Hozzávalók max. hét személyre
  • Egy vagy több nagy ív barna vagy fehér csomagolópapír
  • Több csomag, lehetőleg különböző színű ragacsos papír (pl. Post-It)
  • Több színes filctoll vagy ceruza
  • Egy nagy asztal, kényelmes padló vagy fal
  • Gyurmaragacs
  • Igény szerint: vonalzók, radír, szemétkosár, üdítők
 Folyamat
  1. Ha már megvan a téma és legalább egy jó kérdés (nem vicc, utóbbi a legnehezebb), a résztvevők  széthajtogatják a nagy lapot, felírják egy-több cetlire a téma megnevezését és felragasztják a lap egyik szélére  – hívjuk ezt a lap tetejének. Azért nem mindjárt a papírra írják, mert menet közben a cím változhat, ne kelljen áthúzgálni.
  2. A kérdéseket kimondják, rágódnak kicsit rajtuk, fogalmakat gyűjtenek a témában, ezeket felírják a post-it-ekre. (Mind mapping, ismerős?)
  3. A cetliket addig rakosgatják, ragaszgatják, csoportosítják a nagy ív csomagolópapíron, amíg nagyjából konszenzusra nem jutnak abban, hogy ez így valami használható kiindulópont egy későbbi munkához — vagy amíg el nem fogy az erre szánt idő. Érdemes 25-45 perces időhatárt szabni, vagy szétfolyik az egész.
  4. Ha a címben meg tudnak egyezni, a címadó cetlit kidobhatják, büszkén felirják a papír tetejére a címet.
  5. Ha bizonyos összefüggésekben született konszenzus, a filctollakkal, ceruzákkal lehet szépen rajzolgatni, keretezni, nyilacskákat, buborékokat rajzolgatni a ragacsos cetlik köré. Kellemes meditatív munka lehet.
Utómunkálatok
  • Archiválás: A csomagolópapírt feltekerjük, a tekercs szélére felírjuk a témát (dátumot, résztvevőket, kinek mi kell az azonosításhoz) és berakjuk egy sarokba, ahol biztonságosan hozzáférhető a későbbi munkához.
  • Feldolgozás: Ha sikerült végére járni az ötletnek, s jöhet a megvalósítás, akkor az ötletelők egyike a jelen nem lévők számára is emészthető formába önti az anyagot. (Összefoglaló, kézikönyv, ajánlattétel, elektronikus dokumentáció, stb. Hamar kiderül, ha csak a részt vevők érezték úgy, feltalálták a spanyolviaszt.) Egy másik csomagolópapírra elkészíthetünk egy demóanyagot is. Látványosabb lehet, mint egy csillivili .ppt
Előnyök:
  • Könnyen használható: kevés eszközt igényel, gyorsan tanulható, ezért
  • hatékony, nem kell hozzá gép, áram, projektor, stb.
  • Könnyen folytatható, tárolható, szállítható (láttam már reptéren is ilyennel szaladgálni üzletembereket, tucatnyi terv könnyebb, mint egy netbook és próbálj meg feltekerni egy whiteboard-ot).
  • Bemutató eszközként könnyen befogadható. A közönségnek apró mozgásokat kell tennie, odébb lépni, stb. Egy normál prezentáción a befogadók ülnek: pulzus lassul, oxigénszint csökken, 15 perc múlva a nézők fele alszik. Persze a jó preZENtáció, az más. 
Hátrányok:
  • Mint a legtöbb valóban működő brainstormingnál, az ötletelőknek itt is jelen kell lenniük.
  • Elvben jól hangzik, hogy alig kell hozzá eszköz, de nem is olyan könnyű jó csomagolópapírt találni. Azért az utóbbi években javult a felhozatal.
Persze ezer més helyen is megtalálható a technika és variációinak leírása, hogy stílszerű legyek, pl. a Business Analysis Blog-ban is.

1 megjegyzés:

  1. Mondom én, hogy technika nélkül is lehet korszerűen dolgozni vagy oktatni:)

    VálaszTörlés