2010. december 1., szerda

Élczekrül - avagy mit kezdjen egy tanár a viccekkel?

̶ Miért volt Helen Keller rossz sofőr?
 
̶ Mert nő volt!
Forrás: ebaumsworld

A fenti vicc persze az álintellektuális, szexista, fogyatékos-viccek jellemző példája. Persze ennek tudatában is lehet, hogy kínnal mosolygunk, esetleg nevetünk rajta, jobb esetben aztán elszégyelljük magunkat. „Értékéből” kicsit levon, hogy Magyarországon Helen Keller neve kevésbé ismert, önéletrajza nem kötelező olvasmány.

Ma felvételről megnéztem Dr Szabó Mónika nagyszerű vitaindító előadását:
Változó nemi szerepek és változatlan nemi előítéletek, avagy: támad a „gender ideológia 
 Az előadás a konnektivista pedagógiai kurzusok (pedonline01) része. 

2010. május 7., péntek

Balance

A Laueinstein ikrek híres rövidfilmje jutott eszembe...

Ezt a blogot leghűségesebb követőimen kívül (ezek a keresőrobotok lesznek, mert a kutyám nem tud olvasni,)  feltehetően csak a htk01 kurzus hajdani résztvevői olvassák, esetleg a legráérősebb tuksi01 kurzustagok. Az értelmezést továbbra is megnehezítem a kusza gondolati ugrásokkal, az olvasást pedig a betűméret váltakoztatásával, bocs, kulcsi.
Természetesen minden — ennek ellenére kitartó — olvasót welkomálok!

A Balance 1990-ben Oscar díjat nyert. A filmbéli öt szereplő együttműködésén múlik a túlélésük vagy túl nem élésük. Amíg senki nem mozdul vagy  a tevékenységek között pontos az összhang, nincs gond. Szerencsére a birtoklási vágy és hatásai kellően feszültté teszik a filmet.
A másik, ami eszembe jutott: Natali 1997-es Cube-ja. A Kocka apró csapdái és szürreális tere, pörgő eseményei és a feloldás hiánya.

Természetesen a tanarurkerem.hu oldalon indult TUKSI01 Drupal sminkmesteri tanfolyamról jutottak eszembe.



A tanfolyam ezen a héten indult (leszámítva persze a korábbi bejegyzésemben bemutatott beharangozót és a Drupal sminket készíteni egyszerű c. vírusvideot).

Miért vágtam bele a kurzusba? Akarok én sminkelni? A gugli szerint igen: amióta napi huszonsok levelet kapok a tanfolyam robotjától, elözönlöttek az ezzel kapcsolatos egysoros hirdetések.
Biztosan akarok én CSS és PHP kódot faragni, napi szinten frusztrálódni az új ismeretek elsajátításához szükséges önmarcang miatt? Nos, magamba nézve: nem, egyáltalán nem akarok kódot faragni, a tölgyet és a cseresznyét jobban kedvelem, azok is kemények, s ha elrontom, még mindig eltüzelhetők. Sajnos vagy sem, tanár vagyok, belső késztetésem mián tanulnom szükséges. Ha már informatikát tanítok, jobb, ha open source trendi vagyok. Különben sem szeretném, ha az ambícióhiánytól kapnék leprát, mint a Donkeyboy megénekelte páriák. :)


De, minthogy a kutyát sem érdekli, ha magamról írok (komolyan, inkább ki is kéredzkedett), végre inkább a kurzusról:

A weboldalon eleinte nehezen találtam meg, amire szükségem volt. A nehézségeimet eleinte a hajlott korom révén gyöpös agyamra fogtam, meg arra, hogy ez még csak a második hazai webes kurzusom. Örülök, hogy nem csak nekem volt ez gond. Majd belejövök.

Az első feladat nem nehéz, hurrá, máris megismertem két számomra új  mockup készítő eszközt. Valójában a mockup szót sem ismertem: az oldalterv szót persze igen.
Minthogy csak öt-tíz évente készítek weboldalt, ilyen eszközökre sosem volt szükségem. Beértem a papír-ceruzával. Az első félóra MockingBird szüttyögés után ismét  elgondolkodtam azon, biztosan előrelépés-e a számítógép a papír-ceruzához képest.
 Persze tudom, aki hetente összehegeszt valami tervet, annak nagyon kell a kopipaszta csodás kencéje, s nem minden ügyfél díjazza a kézi rajzolású terveket. Ennek ellentmondani látszik, hogy a Balsamiq — ami szerintem a MockingBird-nél kezesebb jószág — az olyanmintha élmény kedvéért kézi rajzolásúnak ható effekteket használ.

A második feladat sem, — konkrét oldalelrendezések (csúnyául: layout-ok) elkészítése bár az első adás után kifoghatott volna rajtam, de a második adás sokat segített. A technikai problémák a jövő hétre remélhetőleg megoldódnak. De a lustaságom miatt ma inkább ezt a bejegyzést írtam meg, de istókzicsi sort kerítek a .css-re is.

Blog: Alighanem a kurzus kínálta felületen belül folytatom, másoknak úgysem fontosak ezek a bejegyzések. Csak nekem, haha. A fizetős kurzus miatt az ingyenhét után amúgy is illenék belül teregetni.
A legkövérebb kereső a tuksi01 szóra jelenleg 2360 találatot jelez. A htk01  jelenleg a 16000-nél tart. Behozza-e ezt az előnyt a tuksi01?

Ami különösen tetszett:  A tanfolyam tagjai számára immár nem titok az orda elkészítése sem. :)

2010. április 19., hétfő

Reloaded

A fenti Matrix Reloaded paródia helyett inkább a valóság egy élettelibb szeletéről: TUKSI01

Kulcsi és pp újabb kurzusa — ezúttal az osztalyterem.hu oldal helyett a tanarurkerem.hu oldalon.

Hogyaszondja:



A videoajánló, a weboldal és a tanfolyamvezetők hátteréből kiindulva korrekt szakmai kurzusnak igérkezik. Szakmai, tehát nem elegendő csak az olvasás és írás és az internet használatának ismerete; a tanfolyam sikeres elvégzéséhez ennél valamivel többre van szükség. Sikeres alatt itt a felesleges frusztrációk, vagyis az „én ezt nem értem és hülye vagyok az egészhez” kellemetlen, izzasztó és kiábrándító állapotának elkerülésére gondoltam. 

Tehát a tuksi01  egy konnektivista módszerekkel megtartott Drupal sminkelési tanfolyam lesz. Konnektivista tanfolyam szervezésébben pp és kulcsi egyre inkább otthon vannak, a Drupalban szintúgy. Efelől nyugodtak lehetünk. A többi persze a résztvevőkön múlik.

Ámátőr szinten kicsit konyítok a Drupalhoz, pár éve kisebb-nagyobb sikerrel karistolgatjuk egymást: örököltem már mások által kiinduló lépésként összerakott iskolai weboldalt és kalapáltam össze olyat is, amiért még pénzt is adtak. Hurrá! De nem vagyok profi és a legtöbb gondot számomra a kinézetnek (smink, theme)  a saját — és a megrendelő igényei szerinti — megfelelő átszabása jelentette.

Persze a smink a való életben is nagyon fontos, ezt tudja minden és egyre több férfi, a transzneműek mindig is tudtákBár  a férfiakat  szavaik szerint nemcsak a külcsín, de a belbecs is érdekli, mégis, a sörösüveg felett a csinos nőket lesik a strandon. Ez van. Lehet, hogy hamarosan nálunk is érettségi ajándék lesz az operáció?  
Ma a weboldal olyan hétköznapi eszköz, mint  az autó: a többségnek általában nem elég, ha olvasható és működnek a linkek; az oldalnak szépnek, gyorsnak és izgalmasnak kell lennie, ha ki akar tűnni a tömegből. A SEO szép szó, de a usability-nek szebb a csengése.
Szóval, kíváncsian várom, milyen is lesz  a Drupal Sminkmester (tuksi01) tanfolyam. Aki kíváncsi, csatlakozzon, vagy kövesse a csakmai.blogspot.com blogot. Ez nem lesz nehéz, aki ezt olvassa, feltehetően azért talált ide, mert már rendszeres olvasó. Vagy ezután lesz az. Vagy eltévedt. :)

Végül válasz egy régi kérésre: Időközben előjöttem a farbával: a blogolást Waldorf témában a WaldorfCafe.org oldalon folytatom. De nem túl hatalmas elánnal. Ez csak afféle kicsi farba. Nem volt még időm médiabirodalmat építeni möge :) Nemcsak az előző postra jött megjegyzések és a reklám kedvéért írtam ezt ide, na jó,  azért is, :) hanem, mert az eseménynaptáron túl néha akad ott egy-egy tanítással kapcsolatos post is, mint amit pl. a pesthidegkúti kisérleti epocháról írtam. Természetesen a WaldorfCafe követhető a Facebook-on és a Twitteren is. Ha nem lennének ott, akkor vissza kéne adnom a htk01 oklevelemet, ami nincs is, hisz nem teljesítettem a követelményeket :)


Update:

Időközben a ustream.com-on elhangzott a kurzus élő beharangozója. Az élő adás közbeni szaggatásért valószínűleg nem az előadók a felelősek — vagy nagyon jól tudnak mozdulatlanul, nyitott szájjal hallgatni. A felvétel visszanézésénél érdemes kivárni némi betöltési időt. A ustream jelenleg még kisebb cég, mint a youtube bár már  több, mint hatszor annyian, másfélmilliónyian követik a ustream-et a twitteren.


2010. március 20., szombat

Closing time

Mormogja a legnépszerűbb kanadai bárd, Leonard Cohen, aki ezen a felvételen még 75 éves korában is leénekli a nőkről a ruhát. :)

Feltehetően ez lesz az utolsó htk01 bejegyzésem. S minthogy a blogot csak a htk01 kedvéért indítottam, az előző előző mondatból a htk01 szó talán kihagyható, magát a blogot is becsukom. Írok ezután is, de másról, máshol. Kedvesek  a naplókövetők. Az útinaplómba — minthogy térben nem utaztam messzire — évekig nem írtam semmit, s az utolsó masszívabb bejegyzéssorozat után három évvel beírt bejegyzésemre jött comment szerint még van, aki követ egy  rég befagyott blogot is.
Mi maradt ide, a végére? A sok elmaradt házi feladatot most nem fogom pótolni, ez már bizonyos. Középiskolai tanárként nem szeretek házi feladatot adni: akiket tanítok, kb.  napi 7-8 órát töltenek az iskolában, minek kínozzam őket ilyesmivel? Az  A kis herceg királya szerint bolond az az uralkodó, aki olyan parancsot ad a népnek, amit az magától nem teljesítene. De — minthogy az emlékezetemben lassan húsz éve, az A vihar kapujában óta (pontosabban Akutagava A bózót mélyében-jének olvasása óta) nem mindig bízom, kikerestem a szöveget : „Mindenkitől azt kell követelni, amit az illető megtehet. A tekintély legelső alapja az értelem - mondta a király. - Ha népednek azt parancsolod, vesse magát a tengerbe: föllázad, forradalmat csinál. Azért van jogom engedelmességet követelni, mert ésszerűek a parancsaim.” Hm. Ez kissé másként hangzik, de sebaj.
A kalapokat azért felteszem, megigértem magamnak, hogy használni fogom ezt a módszert. Nosza! Rövid kurzusértékelés.

credit: corredor47 (Carolina Corredor) source: sxc.hu Image ID: 1170319
A google.com a „htk01 -"htk-01"” keresőkifejezésre elsőre közel tízezer találatot ad. Persze nem mind a kurzushoz tartozik. A bing.com csak 292-t, lapozás közben azért a google is visszalép a 300 találat alá. A találatok többsége releváns. Kétszáz felhasználó, kb. 50 aktív tag.
Saját kalappal: Az eszközök közül újként használom a diigo-t, aktívabban használom a google readert. Van, de nem használom a delicuous-t.


Én jól éreztem magam a htk01 során. Igyekeztem nem feszélyezni magam azzal, hogy nem készek a feladataim, sehol egy fogalomtérképem. Nem hiszem ugyan, hogy a konnektivizmus új oktatási paradigma lenne, de ez nem zavar, legyen ez az én bajom :) Szórakoztattak a kedves, amatőr hibák is – egy olyan játszótéren voltunk, ahol nem lehet kiesni a hintából.
S nem jól éreztem magam, mert kevés időt tudtam rászánni a kurzusra, sokkal kevesebb eszközt tudtam kipróbálni, kevesebb feladatot tudtam megoldani, mint szerettem volna. 

Ha tudnám, számomra mi volt a kurzus megkezdésének célja, konkrétabban tudnék ellenérezni :) No, de komolyan: vegyük csak a kitűzött célokat.
  • Hogyan használhatjuk fel az internet lehetőségeit arra, hogy nagyságrendekkel hatékonyabban tanuljunk, kutassunk és megnyilvánuljunk?” — valamit elronthattam, ezt a célt nem sikerült elérnem, még ha a nagyságrend szót hétköznapi és nem tudományos értelemben használom is.
  • Mi a hálózat-alapú tanulás?” — aki nem tudta, megérthette, megsejthette, aki tudta, az meg elmondhatta.
  • Milyen kollaborációs eszközök révén formálhatjuk a tudásanyagunkat?” — valami kis fogódzót kaptunk, bár valójában csak egy google táblázat készült el, az e-book nemigen kollaborálódott.

Érdekes blogokat olvashattam egy rakás érdekes embertől. Kipróbálhattam néhány új eszközt. Írhattam néhány bejegyzést. Jól szórakoztam. Kell ennél több? (Nem veszem vissza a fekete kalapot, ami szerint persze kellene.)

 
Igen! Szereztem új ötleteket, megismertem új eszközöket és felelevenítettem néhány régi módszert! Rajtam keresztül biztosan változik a kurzus hatására a munkám hatékonysága is (remélem, pozitív irányban :) — de, hogy ne csak a levegőbe beszéljek: pl. ismét előkaptam a régóta polcon porosodó Kooperatív tanulás könyvemet, hogy újfent kipróbáljak belőle valamit. (Egyelőre nem nagy sikerrel, de nem adom fel :)






Végül beillesztek egyetlen videót a sok közül, amiket a kurzus alatt kiválogattam a később meg nem írt htk01 blogbejegyzéseimhez. A többi merüljön feledésbe. (Ez is csak a feledés szó miatt került ide, hisz már a nosztalgia sem a régi :)

2010. március 13., szombat

Szemlesütve

Eric Mazur harvardi fizikaprofesszor nyilvános 'gyónása'. Sohasem késő belátni hibáinkat a tanítás terén. The more you confess, the more books you will sell.


Kitöltve a levelezőcsoportban kulcsi által közzétett kérdőívet, szembesülhettem a következő tényekkel:

Szakirodalom elolvasása: A kurzus kedvéért csak a Behálózvá-t  olvastam el,  a Tréfál, Feynman úr?-t Feynmant már régebben, legyen: 1,5 / 8
Melyik feladatokat végezted el?  Szakirodalomról nem blogoltam, LinkedIn ok, diigo pipa (az egyetlen terület, ahol én voltam a legaktívabb, megvállveregetem magam),  fogalomtérkép almás, e-book nem ellenzem, twitter óvatos használat, Wikipedia.hu ok, kb két éve tag vagyok, bár tagság nélkül is javítgattam már, a konnektivista szócikkek terén óvatos visszafogottsággal mozgok, aki nem tud arabusul..., netokratákról nem írtam ha esetleg az is lennék, erről nem illik beszélni :),  színes kalapok remélhetőleg a következő postban, mások érdemes bejegyzéseinek kiemelése elmaradt (sajnos nem olvastam mindent, anélkül nem döntenék). Hát, ez kissé sovánka. 

Mely cikkeket olvastad el az első X hét ajánlott irodalmából? 1., 2., 4. Egyiket sem, illetve 3. Karinthyt már jó régen is, jó volt újra elolvasni, köszi.
5.  Csermelyt többször, Ilich, részben. Végre valami. 

Ezek szerint az ajánlott irodalmat erősen hanyagoltam. A 'sovánka' jelző erős túlzás lenne. Nem baj, a betűk megvárnak, ha kell, tudom hol keressem ezeket a cikkeket. Amikor lekerülnek az osztalyterem.hu oldalról, talán még meglesznek a levelezésemben. Márpedig előbb-utóbb  minden más helyre kerül, hiába sejtjük pl., mi van Mózes kőtábláin, az eredeti médium helye ismeretlen.  Tapasztalataim szerint öt évnél régebbi emailekhez csak nagyon ritkán nyúlok hozzá, pedig a sajátjaim nekem is megvannak, nem csak a CIA-nek.

Webináriumokat, hétbeharangozókat félig néztem, de inkább rádióadásként hallgattam vagy sehogy, nem vagyok egy TV-néző típus, bocsika. :) Ha élőben nem ment, utólag belenéztem mindbe, de keveset néztem-hallgattam végig. Nekem túl hosszúak voltak. Sok éve nincs TV-m, elszoktam tőle.


Penitenciaként végighallgatom a cím mögötti, lentre is beszúrt, 80 perces előadást. Esetleg részletekben. Ha másnak ez túl hosszú vagy érdektelen, akkor marad a Gyóntatóautomata. Rövidebb és viccesebb is.


Köszönetnyilvánítás

"Acknowledge the rap" – énekli Masta Ace a Disposable Arts lemezén. 
Mindenkinek van mit megköszönnie.
 
Minap kulcsi megkérdezte, hogy tudok-e említeni tanulói múltamból emlékezetes, pozitív tanári példát? Persze! hangzott magabiztos válaszom, de amikor kamera előtt is feltette a kérdést, mégsem sikerült valami pozitívra a kép. Hja, az arcom  nagy, az emlékezetem pedig... :)

Mielőtt a profikról beszélnék, valami, ami fontosabb: köszönöm a szüleimnek, hogy szeretetben  felneveltek. Számukra nem kellett bizonygatni, hogy a nevelés elsődleges helye a család, nem az óvi és az iskola.

Kezdjük az ovival: szerintem az óvónők a legfontosabb tanárok.  A tanulási folyamatban magasabb osztályfokon egyre nagyobb a diák szerepe és egyre kevesebb a tanáré. Pp-hez hasonlóan én sem ismertem meg a volt óvónénimet. Pár éve a bátyám gyermekeivel mentem locsolkodni, s családjuk meglátogatott ismerősei között volt az óvónéni — nálam néhány évvel fiatalabb — lánya is. Nem ismertem fel az édesanyját.  Köszönöm az óvónénimnek hogy nincs miért emlékeznem rá: úgy vélem, jól végezte a munkáját. :)

Általános iskola: Az első két év tanítónénijének nevére sem emlékszem. Úgy emlékszem, szerettem: bizonyára jól végezte a dolgát ő is. Most  — emlékezetem támogatandó — megkerestem a bizonyítványom. Pálinkás Imréné volt a tanítónő, bizonyára volt keresztneve is, amire sajnos nem emlékszem. A 4. osztályos tanítónőm is jó szakember volt, igazán megérdemli hogy ideírjam a nevét: köszönöm, Kobza Róza néni. Visszatekintve úgy látom,  sok átlagos, de csak néhány  kiemelkedő tanáregyéniség volt az iskolában, vagy csak az én gyermekkori  megfigyelésből táplált emlékezetem hálátlan? Persze emlékszem a tanárokra, ki miben volt jó, s arra, ki miben volt rossz. Ha a végeredményt nézem (a tükörben, reggelenként),  önhittebb pillanataimban úgy gondolom, nem végeztek rossz munkát. A hibáimért én vagyok felelős, az erényekben szívesen osztozom :) Emlékeim szerint a fizika és a matematika tanáraim jó tanárok voltak, hála nékik. Pl. sose voltam jeles matekos (vagy magasan volt a léc?), ált. isk. 5.-től kezdve félévkor hármas, év végén négyes voltam,  e fura 'szokást' egészen érettségiig megőriztem. Sőt, az akkori érettségi rendszer részeként lett egy hármas és egy négyes matek érettségi eredményem is, a bizonyítványba pechemre a közepes került. A matektanárom, Kató néni számomra legnagyobb erénye, eredménye az volt, hogy  én, a bizonyítványok szerint jó (majd mindig 4,6-es átlagú) tanuló az átlagrontó eredményeim ellenére sem utáltam a matekot, sőt, szerettem. Bizonyára nagy szerepe van abban, hogy  — na jó, elfogadom, közepesnél kicsit jobb matekosként később jó eredménnyel be tudtam fejezni a programtervező matematikusi szakot.

Középiskola: Voltak rossz, jó és kiemelkedően jó tanáraim. Voltak köztük jó és rossz emberek. Lehet, hogy a jó tanársághoz nem elengedhetetlen a jóemberség,  én nem szeretnek  rossz emberként jó tanár lenni, az már csak ambíció, hogy rossz tanár sem szeretnék lenni. Most átnézve a bizonyítványom, csakis matekból voltak közepes jegyeim (s negyedikben az Írásbeli munkák külső alakja nevű izéből), de ettől függetlenül — ennyi rizsa után, végre — matematikatanáromnak, osztályfőnökömnek a nevét szeretném először leírni: Kmetykó Andrást szerettük a korrekt és jó tanításáért; és kamaszos lendülettel utáltuk osztályfőnöki következetességéért. Szaktanárainkat, Bíró Jánost és Márkus Jánost és feleségét, Emmát szerettük szaktudásukért,  odafigyelésükért, humorukért, következetességükért és azért, mert tudták, mikor engedhetik lazára a gyeplőt és mikor kell visszafogni a csikók futását. Sajnos — talán a tantestülettől, mint közösségtől való erős különbözőségük miatt  (, vagy a megélhetési gondok miatt?) távozott  — kedvelt szaktanáraink nélkül érettségiztünk, s velünk együtt osztályfőnökünk is távozott az iskolából. Köszönjük, tanárnő, tanár urak. Ööö, a köszönet leírásakor nem a távozásra, hanem a tanításokra gondoltam. Persze, mi nem az? :)


Egyetem: Ahogy bármelyik egyetemünkön, az enyémen is nyüzsögtek a középszerű előadók, (s legyünk őszinték, bármennyire kedveljük is intézményeinket, a magyarországi egyetemek csak szelíd jóindulattal tekinthetők a közzétett akadémiai és népszerűségi rangsorokban kiemelkedőnek, nem hogy világszerte, akár csak Európában is.  De nem ez a téma és feltételezem, hogy a nagy, híres egyetemeken is gyakori a bennragadt, közepes szakember, végtére az átlaghoz kellenek átlagos és átlag alatti teljesítmények is,) ugyanakkor számos jó kutató is akadt, s voltak a testületben zseniális koponyák és kiváló tanárok is. (De ez még a múlt évezredben történt, akkor még másként hívták az egyetemet , ma már biztos minden szép és jó.) Csak a legjobbakat említvén: Dr. Arató Mátyás professzor úr  nagyszerű személyisége, finom humora és példás tanári hozzáállásán keresztül megkedveltette velem a differenciálegyenletrendszereket, amiket azóta is csak 'fejben', s nem papíron tudok  megoldani: a jegyem elégséges lett, s továbbra sem tervezek interplanetáris útvonalakat, de a labdát többnyire elkapom: ami végülis alkalmazott magasabb matematika. Köszönöm, professzor úr. Tusnády Gábor — fél év alatt bebizonyította számomra: a statisztikát nem azért nem szerettem, mert nehéz, száraz és unalmas, ráadásul mindenféle rossz célre felhasználható, hanem mert korábban rosszul közelítettem meg. A korábbi gyakorlatvezetőm nem mutatta meg azt a vékony ösvényt, amin keresztül karcolások nélkül lehet kijutni a tisztásra (, statisztásra, statisztikásra).  Lehet, hogy ő sem ismerte, tán  vastagabb volt a bőre, netán egyszerűen jobb matekos volt, mint tanár. Rövid vendégtanítása alatt megmutatta, hogy ez olyan izgalmas szakterület, amely nélkül a legtöbb tudományterület nehezen boldogulna — nem beszélve a bulvárlapokról. :)
Személyes sztárom Dr. Juhász István volt, minden tárgyát felvettem. Megmutatta, milyen, ha a magas szakmai igényességhez a legújabb szakmai fejlesztések alapos elemzése társul, s hogyan lehet egy nagyelőadónyi — időnként érdektelen  egyetemi — hallgatóság többségének figyelmét fenntartani. Köszönöm, Pici. Fura, hogy — miután '95-ben az akkor még  szinte kísérleti fázisban lévő objektumorientált adatbázisokról és a tervezés alatt álló SQL3 szabványról írtam a diplomamunkám, — az első igazán nagy adatbázist az ország akkori legdrágább hardverein, nem sokkal az ezredforduló előtt, a majd' negyven éves COBOL nyelven kellett megközelítsem. Hehe. Az élet igazán szórakoztató, ha tudunk magunkon is nevetni.
De hogy ne csak a természettudósokat sztároljam: nagyon élveztem Dunkel Norbert kiváló zeneesztétikai féléveit;  ragyogó előadó, kiemelkedő tanár, zseniális inspirátor volt. Köszi, Norbi.

A tanárképzést már ebben az évezredben végeztem, s ott is  találkozhattam kiváló tanárokkal. Nem emelnék ki senkit: minden magyar és külföldi tanártól, előadótól bőven lehetett tanulni; ismereteket, tudományt, módszertant, emberséget. A művészeteken keresztül nemcsak módot és teret adtak a személyes fejlődéshez, a sokoldalú emberi kiteljesedéshez, hanem érzékeltették, — személyes példájukon keresztül kimondatlanul demonstrálták, milyen kvalitásokra, képességekre és elhivatottságra van szüksége a mai tanároknak is. Itt csak négy éve diplomáztam, túl friss az emlék, majd tíz év múlva visszatérek rájuk is. :)

2010. március 7., vasárnap

Sir Ken Robinson: Do Schools Kill Creativity? (2006)

Szórakoztató volt Sir Ken Robinson előadása. Ez az első szó, ami a megtekintése utáni reggelen eszembe jutott róla. Új dolgokat nem hallottam benne, nem is igazán tudtam, mitől lenne ez egy "must see" előadás. Ma reggel a kalapos dobozaim közt meglett a sárga is, csak ezért írok.

Kezdetben kicsit fanyalogtam. Jól van: ismert dolgokat hallok, szimpatikus embertől, szórakoztató előadásban. Kellemes szombat esti program. Na és? Mikor jön az iránymutatás, a javaslat? Pár perc  után persze rájöttem, ilyesmi nem lesz. Aztán szerencsémre egyszer megmutatta a kamera a közönséget is. Hoppá. Ezek nem tanárok.
Emiatt ma utánanéztem az előadóknak és a helyszínnek: Technology, Entertainment, Design
Egyből megenyhültem: Mégiscsak helyén való, nagyjából korrekt, szórakoztató, gondolatébresztő, időnként provokatív előadást láttam. Helyén való, mert egy magas publicitású helyszínen kimondta, hogy a király meztelen. Négy évvel később, másfél kontinenssel odébb is vitát kavart közöttünk, tehát gondolatébresztő, provokatív. Nagyszerű! Nagyjából korrekt, mert a témáról Robinson sokkal többet tud, mint amennyit itt elárult; pl. tényleg vitatható, minden megszületett gyermek tehetséges-e? (Szerintem igen, de én idealista vagyok.) Egyáltalán, mi a tehetség? (Többféle definíció, a tehetség fogalmának kutatása több életpályányi időt igényelne, mégse várhatom el egy húszperces előadástól). Czeizel Endre pl. kardoskodik a tehetség szó mellett a tálentum szó használatáért. Utóbbi  számára a megvalósított tehetséget jelenti. Igaza van, tényleg vicces olyasmit hallani: Kodály Zoltán tehetséges zenepedagógus volt.
Amennyire látom, a TED pont az ilyen előadásokra való. Tovább gondolni érdemes ideák nyilvános felvetése. Örülök hogy az osztályteremben is előkerült ez a fórum.

Nem mindenki tanít. S a tanárok sem mindig érzékelik, ismerik (el) a Robinson által felvetett meglátásokat. A felnőttek, akiket nem zárt szellemi kalodába az oktatási rendszerük (kevésbé fellengzősen: akikre passzolt az iskolájuk, vagy annak ellenére is ki tudtak bontakozni), esetleg nem látják, mennyi tehetséges, csillogó óvodásból lesz szürke felnőtt. Akik beszürkültek, még ritkábban keresik emögött az oktatási rendszer és a társadalom hibáit.
Esetleg legyintve ennyit mondunk: ugyan, pár értelmiségi nyavalyog, de hát mi is felnőttünk, vagy nem? De. Hogyne. És mindannyian élveztük az iskolát? Tiszteltek minket a tanáraink? Pontosan azt kaptuk, amire szükségünk volt? Lehet, hogy hasznosabban is eltölthettük volna azt a tíz-húsz évet, amit az ovikban, iskolapadokban, egyetemi előadókban töltöttünk? Talán, de ez persze spekuláció. Elvégre ott töltöttük.

Kb. tíz éve gondolkodom ilyesmin (oktatási rendszer hatásai). Ahogy a régi vicc mondja: Igen, van véleményem, de nem értek vele egyet :) Ha kiforrott, s publikálni érdemes, talán részletesebben is blogolom.