2010. március 20., szombat

Closing time

Mormogja a legnépszerűbb kanadai bárd, Leonard Cohen, aki ezen a felvételen még 75 éves korában is leénekli a nőkről a ruhát. :)

Feltehetően ez lesz az utolsó htk01 bejegyzésem. S minthogy a blogot csak a htk01 kedvéért indítottam, az előző előző mondatból a htk01 szó talán kihagyható, magát a blogot is becsukom. Írok ezután is, de másról, máshol. Kedvesek  a naplókövetők. Az útinaplómba — minthogy térben nem utaztam messzire — évekig nem írtam semmit, s az utolsó masszívabb bejegyzéssorozat után három évvel beírt bejegyzésemre jött comment szerint még van, aki követ egy  rég befagyott blogot is.
Mi maradt ide, a végére? A sok elmaradt házi feladatot most nem fogom pótolni, ez már bizonyos. Középiskolai tanárként nem szeretek házi feladatot adni: akiket tanítok, kb.  napi 7-8 órát töltenek az iskolában, minek kínozzam őket ilyesmivel? Az  A kis herceg királya szerint bolond az az uralkodó, aki olyan parancsot ad a népnek, amit az magától nem teljesítene. De — minthogy az emlékezetemben lassan húsz éve, az A vihar kapujában óta (pontosabban Akutagava A bózót mélyében-jének olvasása óta) nem mindig bízom, kikerestem a szöveget : „Mindenkitől azt kell követelni, amit az illető megtehet. A tekintély legelső alapja az értelem - mondta a király. - Ha népednek azt parancsolod, vesse magát a tengerbe: föllázad, forradalmat csinál. Azért van jogom engedelmességet követelni, mert ésszerűek a parancsaim.” Hm. Ez kissé másként hangzik, de sebaj.
A kalapokat azért felteszem, megigértem magamnak, hogy használni fogom ezt a módszert. Nosza! Rövid kurzusértékelés.

credit: corredor47 (Carolina Corredor) source: sxc.hu Image ID: 1170319
A google.com a „htk01 -"htk-01"” keresőkifejezésre elsőre közel tízezer találatot ad. Persze nem mind a kurzushoz tartozik. A bing.com csak 292-t, lapozás közben azért a google is visszalép a 300 találat alá. A találatok többsége releváns. Kétszáz felhasználó, kb. 50 aktív tag.
Saját kalappal: Az eszközök közül újként használom a diigo-t, aktívabban használom a google readert. Van, de nem használom a delicuous-t.


Én jól éreztem magam a htk01 során. Igyekeztem nem feszélyezni magam azzal, hogy nem készek a feladataim, sehol egy fogalomtérképem. Nem hiszem ugyan, hogy a konnektivizmus új oktatási paradigma lenne, de ez nem zavar, legyen ez az én bajom :) Szórakoztattak a kedves, amatőr hibák is – egy olyan játszótéren voltunk, ahol nem lehet kiesni a hintából.
S nem jól éreztem magam, mert kevés időt tudtam rászánni a kurzusra, sokkal kevesebb eszközt tudtam kipróbálni, kevesebb feladatot tudtam megoldani, mint szerettem volna. 

Ha tudnám, számomra mi volt a kurzus megkezdésének célja, konkrétabban tudnék ellenérezni :) No, de komolyan: vegyük csak a kitűzött célokat.
  • Hogyan használhatjuk fel az internet lehetőségeit arra, hogy nagyságrendekkel hatékonyabban tanuljunk, kutassunk és megnyilvánuljunk?” — valamit elronthattam, ezt a célt nem sikerült elérnem, még ha a nagyságrend szót hétköznapi és nem tudományos értelemben használom is.
  • Mi a hálózat-alapú tanulás?” — aki nem tudta, megérthette, megsejthette, aki tudta, az meg elmondhatta.
  • Milyen kollaborációs eszközök révén formálhatjuk a tudásanyagunkat?” — valami kis fogódzót kaptunk, bár valójában csak egy google táblázat készült el, az e-book nemigen kollaborálódott.

Érdekes blogokat olvashattam egy rakás érdekes embertől. Kipróbálhattam néhány új eszközt. Írhattam néhány bejegyzést. Jól szórakoztam. Kell ennél több? (Nem veszem vissza a fekete kalapot, ami szerint persze kellene.)

 
Igen! Szereztem új ötleteket, megismertem új eszközöket és felelevenítettem néhány régi módszert! Rajtam keresztül biztosan változik a kurzus hatására a munkám hatékonysága is (remélem, pozitív irányban :) — de, hogy ne csak a levegőbe beszéljek: pl. ismét előkaptam a régóta polcon porosodó Kooperatív tanulás könyvemet, hogy újfent kipróbáljak belőle valamit. (Egyelőre nem nagy sikerrel, de nem adom fel :)






Végül beillesztek egyetlen videót a sok közül, amiket a kurzus alatt kiválogattam a később meg nem írt htk01 blogbejegyzéseimhez. A többi merüljön feledésbe. (Ez is csak a feledés szó miatt került ide, hisz már a nosztalgia sem a régi :)

4 megjegyzés:

  1. Bezárod? Kár érte! Az informatika oktatása a Waldorf iskolában bőven adna témát, legfeljebb az alcímben a konnektivizmust kéne kicserélni másra.

    VálaszTörlés
  2. @pulykakakas: ezt valószínűleg bezárom. A 16 post még nem épített fel olyan erős márkanevet, hogy ne sajnálnám. Hamarosan nyitok egy másik blogot Waldorf témájú írásokhoz.
    Ez pedig megmarad htk célokra. Hátha csatlakozom a következő kurzushoz is :)

    VálaszTörlés
  3. Sok sikert hozzá! Azért írd majd ide a címét, hogy megtaláljunk :-)

    VálaszTörlés
  4. Már megijedtem, hogy végleg abbahagyod a blogolást... Én is várom az új "márkanevet"!

    VálaszTörlés