2010. március 1., hétfő

Mindent bele!

Énekli Matsumoto Rica s nem Rica Matsumoto, ahogy a Wikipedia állítja.

Nem a Wikipedia megbízhatóságával akartam kezdeni, de így sikerült. Miért mondjuk mi, tanárok, hogy a diákok ne bízzanak a Wikipediában?
  • Nem azért, mert mi, okosemberbácsinénik már öregek vagyunk, s félünk az egértől.
  • Nem azért, mert pénzel minket az Ænciclopedia Britannica és az MTA.
  • Nem (csak) szakmai féltékenységből, mert nem mi találtuk ki a spanyolviaszt, a Web2-t, a Wikipediát.
  • Hanem mert a Wikipedia még most, tízéves korában is gyakran megbízhatatlan, ellenőrizetlen. A közösségi szerkesztés és a címszavak robbanásszerű szaporodása majdhogynem lehetetlenné teszi a gondos lektorálást. Szerencsére az utóbbi időben – s végre nem csak az angol nyelv esetén  – a szerkesztők igyekeznek erre is figyelni. De pl. a magyar wikipédiában továbbra sincs Criticism of Wikipedia  szócikk. Tudom: írjam meg.
  • Amennyire látom, a tizen-huszonévesekben gyakran nem elég erős a forráskritikai érzék és – különösen egy számukra ismeretlen (szak)területen – nem védettek a jószándékú félreinformálás ellen. Ez ellen én sem vagyok védve. Mindig elmondom az újságírók és jogászok alapvetését: egy forrás (tanú) nem forrás. De a fiatalok gyorsak, s a net mindannyiunknak az azonnali infotainmentedutainment kielégülés illúzióját nyújtja. 
  • Kicsiny nyelv a miénk. A Wikipedia szócikkeink – összehasonlítva az angol, német, francia bejegyzésekkel – gyakran soványkák, de a diák nem áll neki idegen nyelven a szócikknek, mert siet/nem érti/nem tartja fontosnak.  kicsiny nyelv a miénk, de nem ennyire. Állítólag (Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító, ELTE docens szerint) a kontinensen középnagyságú a magyarul beszélők száma. Az EU nyelveinek nagyobb részét a magyarnál kevesebben beszélik. (Az EU hivatalos nyelvei, betürendben: angol, bolgár, cseh, dán, észt, finn, francia, görög, holland, ír, lengyel, lett, litván, magyar, máltai, német, olasz, portugál, román, spanyol, svéd, szlovák és szlovén. A magyar, a maga 14,5 millió beszélőjével négy országban hivatalos nyelv, ebből 3 EU-tag. Szlovákul pl. 5,6 milliónyian, lettül csak 1,6 millónyian beszélnek. Ha hihetek a Wikipédiának.)
Mindezzel nem azt állítom, hogy a Wikipedia nem jó. Én is használom, felkészüléshez és akár a tanórán is. I <3 Wikipedia. De le a fekete-fehér kalapokkal ,éljen a kikericssárga: a szócikkeket lehet fikázni, lehet újakat írni, de még jobb, ha a meglévő szócikkek hibáit javítgatjuk. Olyan területen, amihez tényleg értünk. Én tavalyelőtt ezt a stratégiát választottam. Másrészt kiváncsi vagyok, idén rácuppannak-e a pártok egymás szócikkeinek szétdúlására. A külpolitika terén már tavaly, vagy még régebben megkezdődött a szórakodás.
De, ha már itt tartok: A net tele van fehér foltokkal. Minap kerestem a neten anyagot az R-35 és R-55 számítógépekről. Alig találtam valamit. (Na jó, csak pár percig kerestem, én is türelmetlen vagyok, nem csak a diákok, de erről máskor): Egy cseh videot (azt is az Ural-2-ről), egy rövid visszaemlékezést. Mondhatni, rosszul kerestem, illetve vakfoltot leltem. Pedig az R sorozat évtizedeken át az itthon hozzáférhető csúcstechnológia volt, s mégse leltem öt perc alatt anyagot, pedig éveken át programoztam ilyen gépeket. Total Recall in 7 minutes. (Akinek ez hosszú, van öt másodperces verzió is)

Szóval, nem erről akartam írni ma. Nem is arról, miért nem írtam két hétig. Blame Canada, énekelhetném (nullkaraoke verzióban is), de Robin Williams jobban mozog, de nem a South Park, hanem egy hétig a pénzkeresgetés, később a hivatás, továbbá Goethe, Faust és a magyar kortárs építészet tanulmányozása volt az én kanadám.

Valamit a netokráciáról, a tanításról, a hálózatokról és a kiteljesedett emberré válásról, a beszéd felgyorsulásáról és a nyelv elszegényedésének párhuzamáról, akartam írni, de szerencsére elfeledtem. Így nekem megírnom, nektek elolvasnotok nem kell. Ha fontos, majd előjön. De csak morzsák maradtak az agyamban és a diigo listámon. Ja, végre lett del.icio.us accountom, ami külön usability mese lehetne (hogy minek ehhez Yahoo account? hogy még egy szállal kötődjek a Microsoft világhoz?), de hagyjuk.
Ja, igen, twitter, twiddeo és tanítás. Majd legközelebb. Őszentsége, a Dalai Láma  a a webcastokon túl után már a Twitteren is (a chilei földrengéssel kapcsolatos részvétnyilvánítása egy nappal a sajtóközleménye után ért oda a honlapjára és a Twitter oldalára. Van még hová fejlődni, a webfaragók nem dolgoztak a hétvégén), avagy egyházak és alternatív média.
Akkor csak behajigálok néhány linket, s úgy tűnhet, haladtam is. Néha azt hiszem, valami ilyesmit tanítanak az onlány újságíróknak. Persze egy kis összekötő szöveg nem ártana, de majd máskor. Ismét csak rosszul osztottam be az időmet. Back2work.

ONLINE Social Network Acceleration Program - Twitter - Facebook - LinkedIN 201 Van, ki még mindig nem tudja, mire jó a Twitter, Facebook, LinkedIn? Folyton ezt kérdezgetik tőletek? Küldjétek el nekik ezt a linket, s hajrá.


Például így használják a Twittert a tantárok. Öööö, mire is? A fontosabb rész a második percnél van: Biztonsági és adatvédelmi megfontolások. (Lásd még: pleaserobme.com)

S ne maradjon ki a napi demagógia sem: Tán legközelebb arról írok, miért a palatábla a WHO oktatási túlélőkészletének a része, miért nem az interaktív tábla, a notebook és a szélessávú net.

1 megjegyzés:

  1. Most látom, hogy az utóbbi video felbukkant annak idején a cck08-on is.
    The inventor of the system deserves to be ranked among the best contributors to learning
    science, if not the greatest benefactors of mankind.
    Josiah F. Bumstead

    Forrás: http://ubiquitous.posterous.com/?tag=cck08

    Sebaj. Ismétlés a tudás, Sanya!

    VálaszTörlés