Köszönetnyilvánítás

"Acknowledge the rap" – énekli Masta Ace a Disposable Arts lemezén. 
Mindenkinek van mit megköszönnie.
 
Minap kulcsi megkérdezte, hogy tudok-e említeni tanulói múltamból emlékezetes, pozitív tanári példát? Persze! hangzott magabiztos válaszom, de amikor kamera előtt is feltette a kérdést, mégsem sikerült valami pozitívra a kép. Hja, az arcom  nagy, az emlékezetem pedig... :)

Mielőtt a profikról beszélnék, valami, ami fontosabb: köszönöm a szüleimnek, hogy szeretetben  felneveltek. Számukra nem kellett bizonygatni, hogy a nevelés elsődleges helye a család, nem az óvi és az iskola.

Kezdjük az ovival: szerintem az óvónők a legfontosabb tanárok.  A tanulási folyamatban magasabb osztályfokon egyre nagyobb a diák szerepe és egyre kevesebb a tanáré. Pp-hez hasonlóan én sem ismertem meg a volt óvónénimet. Pár éve a bátyám gyermekeivel mentem locsolkodni, s családjuk meglátogatott ismerősei között volt az óvónéni — nálam néhány évvel fiatalabb — lánya is. Nem ismertem fel az édesanyját.  Köszönöm az óvónénimnek hogy nincs miért emlékeznem rá: úgy vélem, jól végezte a munkáját. :)

Általános iskola: Az első két év tanítónénijének nevére sem emlékszem. Úgy emlékszem, szerettem: bizonyára jól végezte a dolgát ő is. Most  — emlékezetem támogatandó — megkerestem a bizonyítványom. Pálinkás Imréné volt a tanítónő, bizonyára volt keresztneve is, amire sajnos nem emlékszem. A 4. osztályos tanítónőm is jó szakember volt, igazán megérdemli hogy ideírjam a nevét: köszönöm, Kobza Róza néni. Visszatekintve úgy látom,  sok átlagos, de csak néhány  kiemelkedő tanáregyéniség volt az iskolában, vagy csak az én gyermekkori  megfigyelésből táplált emlékezetem hálátlan? Persze emlékszem a tanárokra, ki miben volt jó, s arra, ki miben volt rossz. Ha a végeredményt nézem (a tükörben, reggelenként),  önhittebb pillanataimban úgy gondolom, nem végeztek rossz munkát. A hibáimért én vagyok felelős, az erényekben szívesen osztozom :) Emlékeim szerint a fizika és a matematika tanáraim jó tanárok voltak, hála nékik. Pl. sose voltam jeles matekos (vagy magasan volt a léc?), ált. isk. 5.-től kezdve félévkor hármas, év végén négyes voltam,  e fura 'szokást' egészen érettségiig megőriztem. Sőt, az akkori érettségi rendszer részeként lett egy hármas és egy négyes matek érettségi eredményem is, a bizonyítványba pechemre a közepes került. A matektanárom, Kató néni számomra legnagyobb erénye, eredménye az volt, hogy  én, a bizonyítványok szerint jó (majd mindig 4,6-es átlagú) tanuló az átlagrontó eredményeim ellenére sem utáltam a matekot, sőt, szerettem. Bizonyára nagy szerepe van abban, hogy  — na jó, elfogadom, közepesnél kicsit jobb matekosként — később jó eredménnyel be tudtam fejezni a programtervező matematikusi szakot.

Középiskola: Voltak rossz, jó és kiemelkedően jó tanáraim. Voltak köztük jó és rossz emberek. Lehet, hogy a jó tanársághoz nem elengedhetetlen a jóemberség,  én nem szeretnek  rossz emberként jó tanár lenni, az már csak ambíció, hogy rossz tanár sem szeretnék lenni. Most átnézve a bizonyítványom, csakis matekból voltak közepes jegyeim (s negyedikben az Írásbeli munkák külső alakja nevű izéből), de ettől függetlenül — ennyi rizsa után, végre — matematikatanáromnak, osztályfőnökömnek a nevét szeretném először leírni: Kmetykó Andrást szerettük a korrekt és jó tanításáért; és kamaszos lendülettel utáltuk osztályfőnöki következetességéért. Szaktanárainkat, Bíró Jánost és Márkus Jánost és feleségét, Emmát szerettük szaktudásukért,  odafigyelésükért, humorukért, következetességükért és azért, mert tudták, mikor engedhetik lazára a gyeplőt és mikor kell visszafogni a csikók futását. Sajnos — talán a tantestülettől, mint közösségtől való erős különbözőségük miatt  (, vagy a megélhetési gondok miatt?) távozott  — kedvelt szaktanáraink nélkül érettségiztünk, s velünk együtt osztályfőnökünk is távozott az iskolából. Köszönjük, tanárnő, tanár urak. Ööö, a köszönet leírásakor nem a távozásra, hanem a tanításokra gondoltam. Persze, mi nem az? :)


Egyetem: Ahogy bármelyik egyetemünkön, az enyémen is nyüzsögtek a középszerű előadók, (s legyünk őszinték, bármennyire kedveljük is intézményeinket, a magyarországi egyetemek csak szelíd jóindulattal tekinthetők a közzétett akadémiai és népszerűségi rangsorokban kiemelkedőnek, nem hogy világszerte, akár csak Európában is.  De nem ez a téma és feltételezem, hogy a nagy, híres egyetemeken is gyakori a bennragadt, közepes szakember, végtére az átlaghoz kellenek átlagos és átlag alatti teljesítmények is,) ugyanakkor számos jó kutató is akadt, s voltak a testületben zseniális koponyák és kiváló tanárok is. (De ez még a múlt évezredben történt, akkor még másként hívták az egyetemet , ma már biztos minden szép és jó.) Csak a legjobbakat említvén: Dr. Arató Mátyás professzor úr  nagyszerű személyisége, finom humora és példás tanári hozzáállásán keresztül megkedveltette velem a differenciálegyenletrendszereket, amiket azóta is csak 'fejben', s nem papíron tudok  megoldani: a jegyem elégséges lett, s továbbra sem tervezek interplanetáris útvonalakat, de a labdát többnyire elkapom: ami végülis alkalmazott magasabb matematika. Köszönöm, professzor úr. Tusnády Gábor — fél év alatt — bebizonyította számomra: a statisztikát nem azért nem szerettem, mert nehéz, száraz és unalmas, ráadásul mindenféle rossz célre felhasználható, hanem mert korábban rosszul közelítettem meg. A korábbi gyakorlatvezetőm nem mutatta meg azt a vékony ösvényt, amin keresztül karcolások nélkül lehet kijutni a tisztásra (, statisztásra, statisztikásra).  Lehet, hogy ő sem ismerte, tán  vastagabb volt a bőre, netán egyszerűen jobb matekos volt, mint tanár. Rövid vendégtanítása alatt megmutatta, hogy ez olyan izgalmas szakterület, amely nélkül a legtöbb tudományterület nehezen boldogulna — nem beszélve a bulvárlapokról. :)
Személyes sztárom Dr. Juhász István volt, minden tárgyát felvettem. Megmutatta, milyen, ha a magas szakmai igényességhez a legújabb szakmai fejlesztések alapos elemzése társul, s hogyan lehet egy nagyelőadónyi — időnként érdektelen  egyetemi — hallgatóság többségének figyelmét fenntartani. Köszönöm, Pici. Fura, hogy — miután '95-ben az akkor még  szinte kísérleti fázisban lévő objektumorientált adatbázisokról és a tervezés alatt álló SQL3 szabványról írtam a diplomamunkám, — az első igazán nagy adatbázist az ország akkori legdrágább hardverein, nem sokkal az ezredforduló előtt, a majd' negyven éves COBOL nyelven kellett megközelítsem. Hehe. Az élet igazán szórakoztató, ha tudunk magunkon is nevetni.
De hogy ne csak a természettudósokat sztároljam: nagyon élveztem Dunkel Norbert kiváló zeneesztétikai féléveit;  ragyogó előadó, kiemelkedő tanár, zseniális inspirátor volt. Köszi, Norbi.

A tanárképzést már ebben az évezredben végeztem, s ott is  találkozhattam kiváló tanárokkal. Nem emelnék ki senkit: minden magyar és külföldi tanártól, előadótól bőven lehetett tanulni; ismereteket, tudományt, módszertant, emberséget. A művészeteken keresztül nemcsak módot és teret adtak a személyes fejlődéshez, a sokoldalú emberi kiteljesedéshez, hanem érzékeltették, — személyes példájukon keresztül kimondatlanul demonstrálták, — milyen kvalitásokra, képességekre és elhivatottságra van szüksége a mai tanároknak is. Itt csak négy éve diplomáztam, túl friss az emlék, majd tíz év múlva visszatérek rájuk is. :)