2010. március 20., szombat

Closing time

Mormogja a legnépszerűbb kanadai bárd, Leonard Cohen, aki ezen a felvételen még 75 éves korában is leénekli a nőkről a ruhát. :)

Feltehetően ez lesz az utolsó htk01 bejegyzésem. S minthogy a blogot csak a htk01 kedvéért indítottam, az előző előző mondatból a htk01 szó talán kihagyható, magát a blogot is becsukom. Írok ezután is, de másról, máshol. Kedvesek  a naplókövetők. Az útinaplómba — minthogy térben nem utaztam messzire — évekig nem írtam semmit, s az utolsó masszívabb bejegyzéssorozat után három évvel beírt bejegyzésemre jött comment szerint még van, aki követ egy  rég befagyott blogot is.
Mi maradt ide, a végére? A sok elmaradt házi feladatot most nem fogom pótolni, ez már bizonyos. Középiskolai tanárként nem szeretek házi feladatot adni: akiket tanítok, kb.  napi 7-8 órát töltenek az iskolában, minek kínozzam őket ilyesmivel? Az  A kis herceg királya szerint bolond az az uralkodó, aki olyan parancsot ad a népnek, amit az magától nem teljesítene. De — minthogy az emlékezetemben lassan húsz éve, az A vihar kapujában óta (pontosabban Akutagava A bózót mélyében-jének olvasása óta) nem mindig bízom, kikerestem a szöveget : „Mindenkitől azt kell követelni, amit az illető megtehet. A tekintély legelső alapja az értelem - mondta a király. - Ha népednek azt parancsolod, vesse magát a tengerbe: föllázad, forradalmat csinál. Azért van jogom engedelmességet követelni, mert ésszerűek a parancsaim.” Hm. Ez kissé másként hangzik, de sebaj.
A kalapokat azért felteszem, megigértem magamnak, hogy használni fogom ezt a módszert. Nosza! Rövid kurzusértékelés.

credit: corredor47 (Carolina Corredor) source: sxc.hu Image ID: 1170319
A google.com a „htk01 -"htk-01"” keresőkifejezésre elsőre közel tízezer találatot ad. Persze nem mind a kurzushoz tartozik. A bing.com csak 292-t, lapozás közben azért a google is visszalép a 300 találat alá. A találatok többsége releváns. Kétszáz felhasználó, kb. 50 aktív tag.
Saját kalappal: Az eszközök közül újként használom a diigo-t, aktívabban használom a google readert. Van, de nem használom a delicuous-t.


Én jól éreztem magam a htk01 során. Igyekeztem nem feszélyezni magam azzal, hogy nem készek a feladataim, sehol egy fogalomtérképem. Nem hiszem ugyan, hogy a konnektivizmus új oktatási paradigma lenne, de ez nem zavar, legyen ez az én bajom :) Szórakoztattak a kedves, amatőr hibák is – egy olyan játszótéren voltunk, ahol nem lehet kiesni a hintából.
S nem jól éreztem magam, mert kevés időt tudtam rászánni a kurzusra, sokkal kevesebb eszközt tudtam kipróbálni, kevesebb feladatot tudtam megoldani, mint szerettem volna. 

Ha tudnám, számomra mi volt a kurzus megkezdésének célja, konkrétabban tudnék ellenérezni :) No, de komolyan: vegyük csak a kitűzött célokat.
  • Hogyan használhatjuk fel az internet lehetőségeit arra, hogy nagyságrendekkel hatékonyabban tanuljunk, kutassunk és megnyilvánuljunk?” — valamit elronthattam, ezt a célt nem sikerült elérnem, még ha a nagyságrend szót hétköznapi és nem tudományos értelemben használom is.
  • Mi a hálózat-alapú tanulás?” — aki nem tudta, megérthette, megsejthette, aki tudta, az meg elmondhatta.
  • Milyen kollaborációs eszközök révén formálhatjuk a tudásanyagunkat?” — valami kis fogódzót kaptunk, bár valójában csak egy google táblázat készült el, az e-book nemigen kollaborálódott.

Érdekes blogokat olvashattam egy rakás érdekes embertől. Kipróbálhattam néhány új eszközt. Írhattam néhány bejegyzést. Jól szórakoztam. Kell ennél több? (Nem veszem vissza a fekete kalapot, ami szerint persze kellene.)

 
Igen! Szereztem új ötleteket, megismertem új eszközöket és felelevenítettem néhány régi módszert! Rajtam keresztül biztosan változik a kurzus hatására a munkám hatékonysága is (remélem, pozitív irányban :) — de, hogy ne csak a levegőbe beszéljek: pl. ismét előkaptam a régóta polcon porosodó Kooperatív tanulás könyvemet, hogy újfent kipróbáljak belőle valamit. (Egyelőre nem nagy sikerrel, de nem adom fel :)






Végül beillesztek egyetlen videót a sok közül, amiket a kurzus alatt kiválogattam a később meg nem írt htk01 blogbejegyzéseimhez. A többi merüljön feledésbe. (Ez is csak a feledés szó miatt került ide, hisz már a nosztalgia sem a régi :)

2010. március 13., szombat

Szemlesütve

Eric Mazur harvardi fizikaprofesszor nyilvános 'gyónása'. Sohasem késő belátni hibáinkat a tanítás terén. The more you confess, the more books you will sell.


Kitöltve a levelezőcsoportban kulcsi által közzétett kérdőívet, szembesülhettem a következő tényekkel:

Szakirodalom elolvasása: A kurzus kedvéért csak a Behálózvá-t  olvastam el,  a Tréfál, Feynman úr?-t Feynmant már régebben, legyen: 1,5 / 8
Melyik feladatokat végezted el?  Szakirodalomról nem blogoltam, LinkedIn ok, diigo pipa (az egyetlen terület, ahol én voltam a legaktívabb, megvállveregetem magam),  fogalomtérkép almás, e-book nem ellenzem, twitter óvatos használat, Wikipedia.hu ok, kb két éve tag vagyok, bár tagság nélkül is javítgattam már, a konnektivista szócikkek terén óvatos visszafogottsággal mozgok, aki nem tud arabusul..., netokratákról nem írtam ha esetleg az is lennék, erről nem illik beszélni :),  színes kalapok remélhetőleg a következő postban, mások érdemes bejegyzéseinek kiemelése elmaradt (sajnos nem olvastam mindent, anélkül nem döntenék). Hát, ez kissé sovánka. 

Mely cikkeket olvastad el az első X hét ajánlott irodalmából? 1., 2., 4. Egyiket sem, illetve 3. Karinthyt már jó régen is, jó volt újra elolvasni, köszi.
5.  Csermelyt többször, Ilich, részben. Végre valami. 

Ezek szerint az ajánlott irodalmat erősen hanyagoltam. A 'sovánka' jelző erős túlzás lenne. Nem baj, a betűk megvárnak, ha kell, tudom hol keressem ezeket a cikkeket. Amikor lekerülnek az osztalyterem.hu oldalról, talán még meglesznek a levelezésemben. Márpedig előbb-utóbb  minden más helyre kerül, hiába sejtjük pl., mi van Mózes kőtábláin, az eredeti médium helye ismeretlen.  Tapasztalataim szerint öt évnél régebbi emailekhez csak nagyon ritkán nyúlok hozzá, pedig a sajátjaim nekem is megvannak, nem csak a CIA-nek.

Webináriumokat, hétbeharangozókat félig néztem, de inkább rádióadásként hallgattam vagy sehogy, nem vagyok egy TV-néző típus, bocsika. :) Ha élőben nem ment, utólag belenéztem mindbe, de keveset néztem-hallgattam végig. Nekem túl hosszúak voltak. Sok éve nincs TV-m, elszoktam tőle.


Penitenciaként végighallgatom a cím mögötti, lentre is beszúrt, 80 perces előadást. Esetleg részletekben. Ha másnak ez túl hosszú vagy érdektelen, akkor marad a Gyóntatóautomata. Rövidebb és viccesebb is.


Köszönetnyilvánítás

"Acknowledge the rap" – énekli Masta Ace a Disposable Arts lemezén. 
Mindenkinek van mit megköszönnie.
 
Minap kulcsi megkérdezte, hogy tudok-e említeni tanulói múltamból emlékezetes, pozitív tanári példát? Persze! hangzott magabiztos válaszom, de amikor kamera előtt is feltette a kérdést, mégsem sikerült valami pozitívra a kép. Hja, az arcom  nagy, az emlékezetem pedig... :)

Mielőtt a profikról beszélnék, valami, ami fontosabb: köszönöm a szüleimnek, hogy szeretetben  felneveltek. Számukra nem kellett bizonygatni, hogy a nevelés elsődleges helye a család, nem az óvi és az iskola.

Kezdjük az óvival: szerintem az óvónők a legfontosabb tanárok.  A tanulási folyamatban magasabb osztályfokon egyre nagyobb a diák szerepe és egyre kevesebb a tanáré. Pp-hez hasonlóan én sem ismertem meg a volt óvónénimet. Pár éve a bátyám gyermekeivel mentem locsolkodni, s családjuk meglátogatott ismerősei között volt az óvónéni — nálam néhány évvel fiatalabb — lánya is. Nem ismertem fel az édesanyját.  Köszönöm az óvónénimnek hogy nincs miért emlékeznem rá: úgy vélem, jól végezte a munkáját. :)

Általános iskola: Az első két év tanítónénijének nevére sem emlékszem. Úgy emlékszem, szerettem: bizonyára jól végezte a dolgát ő is. Most  — emlékezetem támogatandó — megkerestem a bizonyítványom. Pálinkás Imréné volt a tanítónő, bizonyára volt keresztneve is, amire sajnos nem emlékszem. A 4. osztályos tanítónőm is jó szakember volt, igazán megérdemli hogy ideírjam a nevét: köszönöm, Kobza Róza néni. Visszatekintve úgy látom,  sok átlagos, de csak néhány  kiemelkedő tanáregyéniség volt az iskolában, vagy csak az én gyermekkori  megfigyelésből táplált emlékezetem hálátlan? Persze emlékszem a tanárokra, ki miben volt jó, s arra, ki miben volt rossz. Ha a végeredményt nézem (a tükörben, reggelenként),  önhittebb pillanataimban úgy gondolom, nem végeztek rossz munkát. A hibáimért én vagyok felelős, az erényekben szívesen osztozom :) Emlékeim szerint a fizika és a matematika tanáraim jó tanárok voltak, hála nékik. Pl. sose voltam jeles matekos (vagy magasan volt a léc?), ált. isk. 5.-től kezdve félévkor hármas, év végén négyes voltam,  e fura 'szokást' egészen érettségiig megőriztem. Sőt, az akkori érettségi rendszer részeként lett egy hármas és egy négyes matek érettségi eredményem is, a bizonyítványba pechemre a közepes került. A matektanárom, Kató néni számomra legnagyobb erénye, eredménye az volt, hogy  én, a bizonyítványok szerint jó (majd mindig 4,6-es átlagú) tanuló az átlagrontó eredményeim ellenére sem utáltam a matekot, sőt, szerettem. Bizonyára nagy szerepe van abban, hogy  — na jó, elfogadom, közepesnél kicsit jobb matekosként később jó eredménnyel be tudtam fejezni a programtervező matematikusi szakot.

Középiskola: Voltak rossz, jó és kiemelkedően jó tanáraim. Voltak köztük jó és rossz emberek. Lehet, hogy a jó tanársághoz nem elengedhetetlen a jóemberség,  én nem szeretnek  rossz emberként jó tanár lenni, az már csak ambíció, hogy rossz tanár sem szeretnék lenni. Most átnézve a bizonyítványom, csakis matekból voltak közepes jegyeim (s negyedikben az Írásbeli munkák külső alakja nevű izéből), de ettől függetlenül — ennyi rizsa után, végre — matematikatanáromnak, osztályfőnökömnek a nevét szeretném először leírni: Kmetykó Andrást szerettük a korrekt és jó tanításáért; és kamaszos lendülettel utáltuk osztályfőnöki következetességéért. Szaktanárainkat, Bíró Jánost és Márkus Jánost és feleségét, Emmát szerettük szaktudásukért,  odafigyelésükért, humorukért, következetességükért és azért, mert tudták, mikor engedhetik lazára a gyeplőt és mikor kell visszafogni a csikók futását. Sajnos — talán a tantestülettől, mint közösségtől való erős különbözőségük miatt  (, vagy a megélhetési gondok miatt?) távozott  — kedvelt szaktanáraink nélkül érettségiztünk, s velünk együtt osztályfőnökünk is távozott az iskolából. Köszönjük, tanárnő, tanár urak. Ööö, a köszönet leírásakor nem a távozásra, hanem a tanításokra gondoltam. Persze, mi nem az? :)


Egyetem: Ahogy bármelyik egyetemünkön, az enyémen is nyüzsögtek a középszerű előadók, (s legyünk őszinték, bármennyire kedveljük is intézményeinket, a magyarországi egyetemek csak szelíd jóindulattal tekinthetők a közzétett akadémiai és népszerűségi rangsorokban kiemelkedőnek, nem hogy világszerte, akár csak Európában is.  De nem ez a téma és feltételezem, hogy a nagy, híres egyetemeken is gyakori a bennragadt, közepes szakember, végtére az átlaghoz kellenek átlagos és átlag alatti teljesítmények is,) ugyanakkor számos jó kutató is akadt, s voltak a testületben zseniális koponyák és kiváló tanárok is. (De ez még a múlt évezredben történt, akkor még másként hívták az egyetemet , ma már biztos minden szép és jó.) Csak a legjobbakat említvén: Dr. Arató Mátyás professzor úr  nagyszerű személyisége, finom humora és példás tanári hozzáállásán keresztül megkedveltette velem a differenciálegyenletrendszereket, amiket azóta is csak 'fejben', s nem papíron tudok  megoldani: a jegyem elégséges lett, s továbbra sem tervezek interplanetáris útvonalakat, de a labdát többnyire elkapom: ami végülis alkalmazott magasabb matematika. Köszönöm, professzor úr. Tusnády Gábor — fél év alatt bebizonyította számomra: a statisztikát nem azért nem szerettem, mert nehéz, száraz és unalmas, ráadásul mindenféle rossz célre felhasználható, hanem mert korábban rosszul közelítettem meg. A korábbi gyakorlatvezetőm nem mutatta meg azt a vékony ösvényt, amin keresztül karcolások nélkül lehet kijutni a tisztásra (, statisztásra, statisztikásra).  Lehet, hogy ő sem ismerte, tán  vastagabb volt a bőre, netán egyszerűen jobb matekos volt, mint tanár. Rövid vendégtanítása alatt megmutatta, hogy ez olyan izgalmas szakterület, amely nélkül a legtöbb tudományterület nehezen boldogulna — nem beszélve a bulvárlapokról. :)
Személyes sztárom Dr. Juhász István volt, minden tárgyát felvettem. Megmutatta, milyen, ha a magas szakmai igényességhez a legújabb szakmai fejlesztések alapos elemzése társul, s hogyan lehet egy nagyelőadónyi — időnként érdektelen  egyetemi — hallgatóság többségének figyelmét fenntartani. Köszönöm, Pici. Fura, hogy — miután '95-ben az akkor még  szinte kísérleti fázisban lévő objektumorientált adatbázisokról és a tervezés alatt álló SQL3 szabványról írtam a diplomamunkám, — az első igazán nagy adatbázist az ország akkori legdrágább hardverein, nem sokkal az ezredforduló előtt, a majd' negyven éves COBOL nyelven kellett megközelítsem. Hehe. Az élet igazán szórakoztató, ha tudunk magunkon is nevetni.
De hogy ne csak a természettudósokat sztároljam: nagyon élveztem Dunkel Norbert kiváló zeneesztétikai féléveit;  ragyogó előadó, kiemelkedő tanár, zseniális inspirátor volt. Köszi, Norbi.

A tanárképzést már ebben az évezredben végeztem, s ott is  találkozhattam kiváló tanárokkal. Nem emelnék ki senkit: minden magyar és külföldi tanártól, előadótól bőven lehetett tanulni; ismereteket, tudományt, módszertant, emberséget. A művészeteken keresztül nemcsak módot és teret adtak a személyes fejlődéshez, a sokoldalú emberi kiteljesedéshez, hanem érzékeltették, — személyes példájukon keresztül kimondatlanul demonstrálták, milyen kvalitásokra, képességekre és elhivatottságra van szüksége a mai tanároknak is. Itt csak négy éve diplomáztam, túl friss az emlék, majd tíz év múlva visszatérek rájuk is. :)

2010. március 7., vasárnap

Sir Ken Robinson: Do Schools Kill Creativity? (2006)

Szórakoztató volt Sir Ken Robinson előadása. Ez az első szó, ami a megtekintése utáni reggelen eszembe jutott róla. Új dolgokat nem hallottam benne, nem is igazán tudtam, mitől lenne ez egy "must see" előadás. Ma reggel a kalapos dobozaim közt meglett a sárga is, csak ezért írok.

Kezdetben kicsit fanyalogtam. Jól van: ismert dolgokat hallok, szimpatikus embertől, szórakoztató előadásban. Kellemes szombat esti program. Na és? Mikor jön az iránymutatás, a javaslat? Pár perc  után persze rájöttem, ilyesmi nem lesz. Aztán szerencsémre egyszer megmutatta a kamera a közönséget is. Hoppá. Ezek nem tanárok.
Emiatt ma utánanéztem az előadóknak és a helyszínnek: Technology, Entertainment, Design
Egyből megenyhültem: Mégiscsak helyén való, nagyjából korrekt, szórakoztató, gondolatébresztő, időnként provokatív előadást láttam. Helyén való, mert egy magas publicitású helyszínen kimondta, hogy a király meztelen. Négy évvel később, másfél kontinenssel odébb is vitát kavart közöttünk, tehát gondolatébresztő, provokatív. Nagyszerű! Nagyjából korrekt, mert a témáról Robinson sokkal többet tud, mint amennyit itt elárult; pl. tényleg vitatható, minden megszületett gyermek tehetséges-e? (Szerintem igen, de én idealista vagyok.) Egyáltalán, mi a tehetség? (Többféle definíció, a tehetség fogalmának kutatása több életpályányi időt igényelne, mégse várhatom el egy húszperces előadástól). Czeizel Endre pl. kardoskodik a tehetség szó mellett a tálentum szó használatáért. Utóbbi  számára a megvalósított tehetséget jelenti. Igaza van, tényleg vicces olyasmit hallani: Kodály Zoltán tehetséges zenepedagógus volt.
Amennyire látom, a TED pont az ilyen előadásokra való. Tovább gondolni érdemes ideák nyilvános felvetése. Örülök hogy az osztályteremben is előkerült ez a fórum.

Nem mindenki tanít. S a tanárok sem mindig érzékelik, ismerik (el) a Robinson által felvetett meglátásokat. A felnőttek, akiket nem zárt szellemi kalodába az oktatási rendszerük (kevésbé fellengzősen: akikre passzolt az iskolájuk, vagy annak ellenére is ki tudtak bontakozni), esetleg nem látják, mennyi tehetséges, csillogó óvodásból lesz szürke felnőtt. Akik beszürkültek, még ritkábban keresik emögött az oktatási rendszer és a társadalom hibáit.
Esetleg legyintve ennyit mondunk: ugyan, pár értelmiségi nyavalyog, de hát mi is felnőttünk, vagy nem? De. Hogyne. És mindannyian élveztük az iskolát? Tiszteltek minket a tanáraink? Pontosan azt kaptuk, amire szükségünk volt? Lehet, hogy hasznosabban is eltölthettük volna azt a tíz-húsz évet, amit az ovikban, iskolapadokban, egyetemi előadókban töltöttünk? Talán, de ez persze spekuláció. Elvégre ott töltöttük.

Kb. tíz éve gondolkodom ilyesmin (oktatási rendszer hatásai). Ahogy a régi vicc mondja: Igen, van véleményem, de nem értek vele egyet :) Ha kiforrott, s publikálni érdemes, talán részletesebben is blogolom.

2010. március 1., hétfő

Mindent bele!

Énekli Matsumoto Rica s nem Rica Matsumoto, ahogy a Wikipedia állítja.

Nem a Wikipedia megbízhatóságával akartam kezdeni, de így sikerült. Miért mondjuk mi, tanárok, hogy a diákok ne bízzanak a Wikipediában?
  • Nem azért, mert mi, okosemberbácsinénik már öregek vagyunk, s félünk az egértől.
  • Nem azért, mert pénzel minket az Ænciclopedia Britannica és az MTA.
  • Nem (csak) szakmai féltékenységből, mert nem mi találtuk ki a spanyolviaszt, a Web2-t, a Wikipediát.
  • Hanem mert a Wikipedia még most, tízéves korában is gyakran megbízhatatlan, ellenőrizetlen. A közösségi szerkesztés és a címszavak robbanásszerű szaporodása majdhogynem lehetetlenné teszi a gondos lektorálást. Szerencsére az utóbbi időben – s végre nem csak az angol nyelv esetén  – a szerkesztők igyekeznek erre is figyelni. De pl. a magyar wikipédiában továbbra sincs Criticism of Wikipedia  szócikk. Tudom: írjam meg.
  • Amennyire látom, a tizen-huszonévesekben gyakran nem elég erős a forráskritikai érzék és – különösen egy számukra ismeretlen (szak)területen – nem védettek a jószándékú félreinformálás ellen. Ez ellen én sem vagyok védve. Mindig elmondom az újságírók és jogászok alapvetését: egy forrás (tanú) nem forrás. De a fiatalok gyorsak, s a net mindannyiunknak az azonnali infotainmentedutainment kielégülés illúzióját nyújtja. 
  • Kicsiny nyelv a miénk. A Wikipedia szócikkeink – összehasonlítva az angol, német, francia bejegyzésekkel – gyakran soványkák, de a diák nem áll neki idegen nyelven a szócikknek, mert siet/nem érti/nem tartja fontosnak.  kicsiny nyelv a miénk, de nem ennyire. Állítólag (Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító, ELTE docens szerint) a kontinensen középnagyságú a magyarul beszélők száma. Az EU nyelveinek nagyobb részét a magyarnál kevesebben beszélik. (Az EU hivatalos nyelvei, betürendben: angol, bolgár, cseh, dán, észt, finn, francia, görög, holland, ír, lengyel, lett, litván, magyar, máltai, német, olasz, portugál, román, spanyol, svéd, szlovák és szlovén. A magyar, a maga 14,5 millió beszélőjével négy országban hivatalos nyelv, ebből 3 EU-tag. Szlovákul pl. 5,6 milliónyian, lettül csak 1,6 millónyian beszélnek. Ha hihetek a Wikipédiának.)
Mindezzel nem azt állítom, hogy a Wikipedia nem jó. Én is használom, felkészüléshez és akár a tanórán is. I <3 Wikipedia. De le a fekete-fehér kalapokkal ,éljen a kikericssárga: a szócikkeket lehet fikázni, lehet újakat írni, de még jobb, ha a meglévő szócikkek hibáit javítgatjuk. Olyan területen, amihez tényleg értünk. Én tavalyelőtt ezt a stratégiát választottam. Másrészt kiváncsi vagyok, idén rácuppannak-e a pártok egymás szócikkeinek szétdúlására. A külpolitika terén már tavaly, vagy még régebben megkezdődött a szórakodás.
De, ha már itt tartok: A net tele van fehér foltokkal. Minap kerestem a neten anyagot az R-35 és R-55 számítógépekről. Alig találtam valamit. (Na jó, csak pár percig kerestem, én is türelmetlen vagyok, nem csak a diákok, de erről máskor): Egy cseh videot (azt is az Ural-2-ről), egy rövid visszaemlékezést. Mondhatni, rosszul kerestem, illetve vakfoltot leltem. Pedig az R sorozat évtizedeken át az itthon hozzáférhető csúcstechnológia volt, s mégse leltem öt perc alatt anyagot, pedig éveken át programoztam ilyen gépeket. Total Recall in 7 minutes. (Akinek ez hosszú, van öt másodperces verzió is)

Szóval, nem erről akartam írni ma. Nem is arról, miért nem írtam két hétig. Blame Canada, énekelhetném (nullkaraoke verzióban is), de Robin Williams jobban mozog, de nem a South Park, hanem egy hétig a pénzkeresgetés, később a hivatás, továbbá Goethe, Faust és a magyar kortárs építészet tanulmányozása volt az én kanadám.

Valamit a netokráciáról, a tanításról, a hálózatokról és a kiteljesedett emberré válásról, a beszéd felgyorsulásáról és a nyelv elszegényedésének párhuzamáról, akartam írni, de szerencsére elfeledtem. Így nekem megírnom, nektek elolvasnotok nem kell. Ha fontos, majd előjön. De csak morzsák maradtak az agyamban és a diigo listámon. Ja, végre lett del.icio.us accountom, ami külön usability mese lehetne (hogy minek ehhez Yahoo account? hogy még egy szállal kötődjek a Microsoft világhoz?), de hagyjuk.
Ja, igen, twitter, twiddeo és tanítás. Majd legközelebb. Őszentsége, a Dalai Láma  a a webcastokon túl után már a Twitteren is (a chilei földrengéssel kapcsolatos részvétnyilvánítása egy nappal a sajtóközleménye után ért oda a honlapjára és a Twitter oldalára. Van még hová fejlődni, a webfaragók nem dolgoztak a hétvégén), avagy egyházak és alternatív média.
Akkor csak behajigálok néhány linket, s úgy tűnhet, haladtam is. Néha azt hiszem, valami ilyesmit tanítanak az onlány újságíróknak. Persze egy kis összekötő szöveg nem ártana, de majd máskor. Ismét csak rosszul osztottam be az időmet. Back2work.

ONLINE Social Network Acceleration Program - Twitter - Facebook - LinkedIN 201 Van, ki még mindig nem tudja, mire jó a Twitter, Facebook, LinkedIn? Folyton ezt kérdezgetik tőletek? Küldjétek el nekik ezt a linket, s hajrá.


Például így használják a Twittert a tantárok. Öööö, mire is? A fontosabb rész a második percnél van: Biztonsági és adatvédelmi megfontolások. (Lásd még: pleaserobme.com)

S ne maradjon ki a napi demagógia sem: Tán legközelebb arról írok, miért a palatábla a WHO oktatási túlélőkészletének a része, miért nem az interaktív tábla, a notebook és a szélessávú net.